Helyszín: Tranzit Ház

Marion Colard közös alkotóműhelyek által próbálja feldolgozni a „társadalom perifériájára szorult” emberének történeteit. Igyekszik megmutatni azok szépségét és erejét, akik arra kényszerülnek, hogy kiközösítve találják fel önmagukat. A roma közösségeket sújtó, „anticiganizmusnak” nevezett rendszerszintű diszkrimináció olyannyira kitartó, hogy látszólag megakadályozza az elmesélés bármilyen más formáját. Még ha soha nem is szembesültél vele, ha azt hallod, „nyomornegyedben élő roma gyerek”, azonnal eszedbe jut egy kép. Marion szeretne egy másik történetet elmesélni, és az érintettekkel együtt egy másik képet létrehozni. Minden szó, minden sztereotípia mögött van egy ember a saját történetével, álmaival és összetett kérdéseivel, amelyek alakulása és fejlődése túlmutat a rendszerszintű diszkrimináció által megszabott életkörülményeken. A workshopokon különböző technikák közül lehetett választani, mint például a monotípia, a festészet, az írás vagy a fényképészet. A résztvevők megfogalmazták, mi a fontos számukra a környezetükben, mit szeretnek és mit nem szeretnek saját lakónegyedükben. A fényképezés és a színes festékek segítségével újraértelmezték a portré művészetét, felvállalva az önábrázolást.